Browsed by
Kategória: Elmélkedés

Életút

Életút

Átkarolt reszketőn a gyász.
Azt mondtam, maradj még itt,
De e mondattal tovaszállt,
S mindent magával vitt

Az erdőben lakott már
Hol a „csend honol”.
Amott nincs tél se nyár –
Az úton van valahol.

Az út, mely hosszában törik meg
Mégis rövid emberi lépteinknek
Csak egy keringő vérző szíveinknek
S a lényeg láthatatlan, mégis ismeritek.

Ha becsukom a szemem, akkor hagyom igazán
Hogy szabadon szárnyaljak, mint a madár.
Hogy meglássam a szépet – s végre Téged is
Álmosan hajtva fejem a szívedig.

A sors úgy oszt létet, akár a mérleg
Méri az enyém és csakúgy a Tiédet.
Büntet és oltalmaz – elpusztít s jutalmaz
S tagadva tagad meg, suttogja utadnak:

„Ne keress merengőn!
Ne szeress elejtőn!
Ne múlass felejtőn!
Ne engedj a lejtőn!”

Fénybe nézz

Esőcsepp

Esőcsepp

Halkan koppanó csepp járt táncot
Átélt ezerfele foszló, atomokra bomló
Hangtalan megsemmisülést.
S miközben néztem eltűnő csodáját
Puha érintésként siklott rajtam át a gondolat
Hogy hova lett, s hol volt eddig, hallgatva nagyokat…

Miért nem ér semmit már, miért ily értéktelen?
Megvenni bár nem tudod, dacolni kár vele
Szeretni vágysz, s unod, hogy takarnod kellene
Így tanították – a “Nagyok”!

Kiért nem ér semmit már, s ki ért meg egyátalán?
Nevetve szállsz olykor édes, tiltott utadon
Meg nem tagadhatod, hisz szívednek jutalom
Ezt követelte – a “Halott”!

Mégis.. A csepp akár az álom
A semmiből jött, talán utánam
Vele együtt én is megtalálom…

S a rezgő levél, életre kél
Lombozatom – kárhozatom
Tiszta a szív – itt a tavasz
Könnyekre majd mosolyt fakaszt.

Szumma

Szumma

Úgy kezdeném
Hogyha megértenéd
Volt egy hang
Ami bennem él… s kitört Feléd.

S úgy folytatnám
Hogyha elmondhatnám
Hogy a dalt
Könnyek szülhetik – s meg is ölhetik.

Refr.:
Már rég a múltban jársz
Szomorú, de nem jutsz át
Köteléked eltépnéd, de félsz talán
Amiből kiindultál
Az a HÉV már rég nem jár
Amitől csak kicsit fáj, de öl…

Sötét volt az éj
Amikor elmentél, babám!
Árokba vetett kép
Tépett madár

A szív úgy zilál
Elrohan meg se áll ma már
Poros kép őrzi még
Szobám falán

Kocka

Kocka

Reggel még fiatal voltam
Most már öreg, s rímtelen
Nem dobott még hatost
Egy rohadt kocka sem.

Nem lettem filmsztár
Díszes szép címlapon
S egy jó pont sincs már
A megkopott számlapon.

S mondd, mit jelent neked a kocka?
Elszórt sorsjáték, az élet dobta?
Vagy égetve megölel, vagy megölve felemel
Eltipor, leteper, hogy újat dobj,ha kell!

Keresztút

Keresztút

Füst.. mohó bánatárnyék.
Ne játssz változó játék!
Éjbe szakíts szerteszét,
S hidd a vihar se remél
Rémülten vad álmokat.

Üss.. mint bábot a párja!
Legyek az a forró pára,
Kiről gyúlhat minden lángja.
S legyen a szívem is fal:
Fagyaszd jégbe örökké!

Küzdj.. de csak a létért!
Becsüld meg a feladatot
A harc mindig nehézség!
S a pofontól ha összetörsz
Ne állj fel hiába:

S ha mégis messze rohansz..
Ha nem is látsz már többé semmit
Egyet azért sose feledj:
Az út végére mindig elvezetsz!

Eső

Eső

Kopp.. kopp.. így szólt hozzám:
Reszkető hideg, s cseppekben hullt
Ott.. most.. átjárta szobám
Többen égtek az asztalon, vadul
Mint éji színes bogarak, világítva
Játszották hogy tudják, milyen is az
Milyen kinn a kín, hangosan ordítva
Milyen a villám, s milyen a fagy.

Kopp.. kopp.. így törték meg:
Susogó éji zene, a mesteri csendet
Szállt fölé az éjnek, s alá a várnak
Amit felépítenek, kiket haza várnak…
Válogatta földjét, mibe ivódott
Amíg Földet ért, hosszan vívódott
De amint Földet érintett, álma teljesült
Eggyé lett ő azzal, s meg is semmisült.

Kopp.. kopp.. játssz tovább ha kell!
Cikázz, csapj le fényként égi jel!
S én is majd, lassan követlek
Ott leszek, de nem leszek haladásod gátja
S majd ha rám is hullajtsz könnyeket
Ha tovább is mész, szép lesz a halála
Ahogy Földet érsz.. ahogy partot érsz
S mint ki hosszú útjáról: haza, hazatérsz.

Számadás

Számadás

Vigyázó csillagok ölelik a Holdat
Neked csak pillanat, neked csak bólogat..
Az ezüstös eső öleli foglyodat
S kívánod jövőd: szebb lesz és boldogabb.
Igázó harcosok ölik meg a jobbat,
Gyenge a láncszem, mégis eltiporhat.
Győz a lélek, de elég lehet az élet,
Ha már csak halkan lobban az alkonyat.

Aranyló szőnyegről hullik a vakolat
Nem láthatod, de Ők látják, hogy Te vagy!
Üstökösként épp lemegy a Nap
Úgy játszik mindörökké Veled
Elsuhan fejed felett, mint a néma idő
Kinek holtodiglan Te is rabja vagy!
S hibázol, ha kezed megremeg.
De megteremt, becsapva engemet.

Nevelhetsz másra – más én már nem leszek
Nem játszom férjet, nem játszom gyermeket.
Nevethetsz káron, én mást el nem ítélhetek
Mert nem vagyok bíró, s nem adok ígéretet.
… vigyázó csillagok ölelnék a Holdat
Ha támasza lennék mítoszi karodnak
„Send me a sign and face of my God”
Hogy hite legyek önző angyalodnak!

Nagy utazás

Nagy utazás

A fa törzse apró szálkákat hasított

Kiszáradt testében semmi sem új

Egy az út, de zárt már az ajtó

Amin bejutnál, de inkább tovafutsz.

Araszol az idő, s már tétlen a seb

Semmi sem lehet ennél véresebb

Patakokban árad a tavaszi vízözön

Felejts el minden rajzot fakó bőrödön!

De várj! Talán az orkán hangjába

Én is szólnék.. közbevágok a tájba

Kiálltok, rohanok egy utolsót a mába

S ott, hol a lélek tényleg megpihen

Hol nem kell több szó, tőlem és Tőled sem

Partot érek, mint egy világjáró hajó

Kikötve, de szabadon leszek partlakó

Mert nem ölelek fűzfát, karom már tétlen

Nem ölhetek lelket büntetlen én sem

Nem szólhatok többet a hallgatás után

Nem maradt többé kimondatlan szabály.

Adj erőt!

Adj erőt!

Rég írtam már tollammal
Igaz sem volt az talán
Kitaposott utat jártam
Születésem hajnalán.
Vigyáztam Rád minden nap,
Mégis összetört a fény,
Mert eljött a hideg fagy
S lassan Te is elmentél.

Nem sírtam, a vágy megölt
Bennem minden nagy csodát
De ami ma meggyötör
Az ad holnap új erőt!
Amitől a perc siet
Adjon Neked is hitet
Amíg szíved nyitva van
Addig lesz, ki Rád nevet.

Ez a világ úgy rohan,
Mint egy erős gépezet.
Nem állíthatod Te meg,
Akárhogy is fékezed.
Nem játszhatsz a lantodon
De akkor se szegd le fejed
Mert egy újabb alkonyon
Kit mosolyogsz majd Rád nevet.

Absztrakt világ

Absztrakt világ

Merülő pillangók lejtenek pormacskát
Ezüstös rágóban fürdik két jó barát
Párolgó viziló tacskóval cimborál
Ez az az élet, amitől cirkulál –

Folyóvíz a szenes csőben
Megdermed, mint nyál a kövön
Nincs művészet, nincsen közöny
Ami túl szép, jól leköpöm.

Absztrakt világ, torz tükör vagy
Nem tündökölsz, ha elfordul a vad
Semmibe hullsz, mint az élet
Minden ember oda követ Téged.