Browsed by
Kategória: Szerelem

Szerelmes versek

Neked

Neked

Szívemmel homokba rajzolok
Aranyból építek tornyot a parton
S ahogy egyre közeledek Feléd
Úgy lesz mind jobb táptalajod
Az illatos vidék, hol gyökered
Eresztéd belém.

Újra életre hívtak az Angyalok
Azt mondták Te vagy, s ha rajzolok
Valóra válsz, csak járuljak Eléd Most
S ne féltsem nyitni a relét
Hisz pontosan tudom, hogy boldoggá
Veled tenne a sors.

Világunk törékeny volt egykoron
Ma már sziklaszilárd életöröm
Nyugalmunkat ajándékként
Minden percben megköszönöm!

NEKED

“Szeret”

“Szeret”

Gyöngyből virágszirom nyílik szemedbe
Mosolyod átölel, s rohanok nevetve
Feléd

Szívedből száz szó és könnypatak
Nyugalmat lel kezeid alatt s
Reményt

Körben sok ember az úton elhalad
Nem értik mitől más a két hallgatag
Ember

Hogy miért ad értelmet a csend
Hogy a szünet szavaink közt fejünkben cseng:
“Szeret”

Szárnyak

Szárnyak

Fehér virágot fúj arcomra a szél
Utadat kíséri nappal és az éj
Bárhova sodor, követlek Téged
Nem követelve szerelmes kiléted
Szárnyalunk vitorlán
Lépteink szelíden
Szívem oly szaporán
Kalapál, hevítem
Akár egy tűzmadár
Égek a karodban
Más minden szó ma már
Élek a valódban

Pipacsmező bont izzó szirmokat
Rügyét a tavasznak, s abban is Te vagy.
Te vagy a fénye, kis kezed simogat
Minden érintés csak jobban hivogat.
Ajkunk, ha összeforr
Szerelmes ölelés
Szelidít, s közben oly
Végtelen öröm ér…
Akár két tűzmadár
Repülünk alakban –
Szívünk is közös már:
Tiéd lett titokban…

Életre kelt…

Életre kelt…

Úgy kelt életre egy pillanat alatt
Akár száraz fű az eső után
Csillag hullt alá s néztük
Ahogy eljő a megújulás
Hitet vetett bennünk, s mi maradt talaj
Már reményként gyűrűzött folyó
Áradt szivárvánnyá
Elsöprő hóvihar.

Úgy kelt életre érintésedtől a por
Akár álommanók szőtte kabát
Elbújtam, s ott megpihentünk
Alá, ahol senki se lát
Ízekre tépett, hogy újra összerakjon
Véremben pezsdült a nyári szél
Megsimított, s átkarolva
Átölelt már minden éj.

Ha itt vagy

Ha itt vagy

A táj, hol megtalált az ébredés –
Már más, mint ami volt
Sok válasz közt pár kérdés:
Megoldható gond.
Ott állt, ki a Földről elrabolt
Szárnyakkal érintett, s létezés
Futotta át karomon
A meg nem szűnő halk rezzenést…

 

Új élet lépett a sötét terembe
Hideg volt és fáztam
De nem féltem, sietve
Rohantam a ködbe, s vártam
Hogy homlokom belepje a bűbáj.
Mert teljes volt az a nap.
Kopár sziklán édesen friss fű vált
Az elsővé, ki megpillanthat.

 

Nem volt többé kérdés, eggyé vált a harmattal
Táplálva zöldje erejét
Zakatol a szív is, őrült robajjal.
Nem volt többé válasz, szememből olvasott..
S tudta jól, hogy elejét
Éljük még az útnak, s hogy
Lesz még havas táj is
Mégis más, ha itt vagy.

Merengő

Merengő

Reszket a kéz, fagyos az éj
Fárad a szem, mi nyugodni tér
Besurransz Te is, mint ártatlan gondolat
Űzöd a zajt, s messze a gondokat.

Tétova szív, Érted kiállt!
Rövid a lét, üres a világ…
S benne a fény, az álmatlan éjszaka,
Játszod a dalt, s szólít a szív szava.

Teret nyer a vágy, izgalmas oltalom…
Pihennék, mint hópihe válladon.
Lennék egy érző, forró szenvedély,
Lennék a féltő, reményt hozó éj
Hallgatnám percekig – néma szavaid
S ringatnám álmomba titkos gondjaid.

Nevet rám az éj, s egy hangot felidéz
Telhetetlen játék, mit elém tár a kép
Lennék magas fűzfa egy szikla tetején
Lennék csak víz, táplálva, ami él…
Ha nem lenne szekund, nem lenne terc
Mégis így lesz teljes minden egyes perc…

Utazás

Utazás

Áttetsző fémhúron csúszom le
S az ágy jéghideg, testem nem fedi be
A takaró büntető, megbújnék valahol
Hol csak a csend ölel, s távolban vagy közel…
De vonatom zakatol.

Vonalam görbe már,
Megtört a dörzsmozsár
Jéggé vált gyermekem, szívével meztelen
Harcol a tereken, nyugaton s Keleten
Egy más világra vár,
Hol a város hallgatag, mert a zaj elmaradt
A múlt század hajnalán.

Ne kísérts édeset, se omlósan finomat
Alva sem döntheted romba a kínokat
Írok, mert így lehet – egységes méretet
Öltő harc jöhet, melyet, ha kérdezed
Nem nyerhet ész se meg
Szívvel meg nem lehet
Létezni itt Neked!

Ne kísértsd szomjazón a napsugár melegét,
Megnyíló ajtómon sétálhatsz könnyedén.
Bármerre tart az út, múzsám most Te leszel
Dalokat ébresztve minden hangjegyeddel…

…………

…………

Kókadt ág húzza szívem
Más most a nap – nélküled
Az idő őröl, s megint nem
Érint meg a fény, s üres
Szobám falán nem táncol
Az árnyék sem az éj leplén
Utamat már máshol járom
Sétálva a Duna hűs vizén.

Kék most az ég, mégis…
Talán hátravan egy tánc,
Mit, mint fénylő égisz
Senki meg nem hall s lát
Mögöttem madár szárnya
Rebben, oly korán kelt ő
Szabadságra éhes, árva
Szeme tükrén kicsi felhő.

Integetnék, de nem lehet
Búcsú helyett Feléd remény
Sugárt tükörként török meg!
Tedd el, Tied, veled egész…
Felettünk borús az ég,
De utat tör a Nap melege
S meglásd – milyen ne légy
Mert ott mindig nevetnek Veled!

Tétova szív

Tétova szív

Szelíd szíved lágy patak
Arcom benne fürdetem..
Első gondolat Te vagy
Minden álmos reggelen.
Gyémánt szemed rám nevet,
Bár fénye engem nem szeret,
De mégis minden pillanat
Csak megnöveli szomjamat.

Kecses kezed oltalom
Álmot hozna minden éj!
Hogyha majd egy szép napon
Az én párom Te lennél.
Nem lehet teher neked
Ne fuss tőlem messze el!
Nem kérem, hogy szeressél
Csak hű barátom Te legyél!

Nyár

Nyár

Napsugár megölel, átkarol a fény
Szikrázik játékával minden furcsa éj.
S ahogy lassan felébred a Nap
A bánat is végre távolabb halad.

Hajnal ébreszt, s az eltűnő csillagok.
Szirmot bont a nyár, s ont rózsa illatot.
Vigyázó szemedben a remény megpihen
S nem tagadom, inkább én is elhiszem!