Browsed by
Kategória: Elmúlás

Nekem

Nekem

Nekem már oly végtelen az idő
Mit nélküled töltök el,
S mögöttem ciripel
A halk gitár…
Hogy nincs mondat – kérdező –
Melyben Hozzád közelebb
Simulhat kicsivel
Az égi láng…

Nekem már nincs kegyelem, se bő
Nadrágot nem szab rám a sors.
Elfeledtem az álmot,
Bár tárt karokkal…
Ha majd lesz jelened – a jövő –
Barátod én leszek, ha torz
Sebet nem is ejt ajkamon
A sodródás bajoddal…

Neked még van vigaszod, tápláld,
Mint fatörzs a gyümölcsöt!
De ne feledd sose azt,
Ki mindig is…
Melléd oszlopként odaállt
Sírhattál könnyekkel örömöt
El Téged nem hagyott
Nem is volt… Hallgatott…

El nem veheted…

El nem veheted…

Kócos éj
Lassan kúszik át rajta a fény
Remegés, rohanás…
Zajt hallok az út eljén

Te vagy itt
A csend messze vitt
Érintés, suttogás…
Várlak még…

Hallom mindig éneked
Messze elrepítheted
De el nem veheted – nem veheted

Szívem ketté törheted
Árkon bokron túl lehetsz
De el nem veheted – nem veheted

Fagyos a tél
Arcod hófehér
Megfért egymás mellett
Fekete és fehér…

Itt hagytál
Elmentél
Bár nem így akartad, emléked őrzöm
Mindörökké

refr +

Nincsen többé dallam
Mi elhagyná a testet
De mindig szól csak halkan
Száz cseppből is egy lesz

Búcsú

Búcsú

Vonzott a táj, hol álmot látott
A mesebeli erdőben, talán ő is járt ott
Egy kis kincses-sziget, apró doboz
Mi csak nekik szólt, mint a kis fatoboz
Ott lakott az öreg, ősi bánat őre
Nem tapadt még vérhez kissé fakó tőre.
Melletted lett felnőtt,
De nem azzá kit vártál,
Elhozta a felhőt
Amin tovaszálltál.

Hitted a szót egykor, remélted a lángot
Faragatlan faszoborban tükröződött fátylod
A friss füvet a zúgó, tiszta eső várta
S öltöztette alkonyatkor tündöklő ruhába
Kapott most egy követ, de mellé azért mást is
Nem csak a rossz ölel, amíg a szív ásít
Egyszer minden túl elfárad
Megpihen, s egy fa tövében búj meg
S nem lehet majd új a látszat
Mert az emlék nem fakul meg.

Búcsúzom, de ígérem, hogy nem örökre
Nem hagyhatok, s nem vágyhatok mindig az örömre
Rám legyinthet a tenger moraja
Már ha hinthet tündérport az arca
Most hagyom a követ, virág nő helyén
Belőled fakadt, s nem olyan, mint én
Így lettem melletted más
S nem azzá, kit vártál
A rosszat bennem meg kell lásd
Nem minden szivárvány.

Ég Veled!

Viharmadár

Viharmadár

Ha a lelkem szellő volna
Orkánként a Földön tombolna
Elsöpörne minden hegyet
Mindent, ami Hozzád vezet.

Ha a lelkem vízcsepp volna
Óceánba egybefolyna
Éltet adna minden lénynek
Fiatalnak és a vénnek.

Nem hinnék a szent beszédnek
Eltűnnék és sosem keresnétek
S elvinném a bánat hegyét
Kisírnám a szép nagy szemét.

Nem látnék se jót se rosszat
Megmaradnék más koroknak
Utat törnék messzi tájba
S nem gondolnék a halálra.

Ha a lelkem szellő volna
Arcodra egy csókot fújna
Elmondaná, mit nem lehet:
Holtomiglan szerettelek!

Hulló szirom

Hulló szirom

Halványvörösen csöpög az eső
Víz hull a száraz tányér alá
Nekem ez már csak az a felhő
Minek szele eleje
Minden másnak a teteje..
 
Egy az út – szemem nem láthat
Többé vakok a célok a dobozban
A rozsda martalékává vállnak.
Mivel megpihen az álom
Talán egyszer én is kitalálom.

Sok ember Őt is körbeállja
Tömeget vonzott fájó halála
Én is emlékezhetek
Sose lesz nekem sem idegen
Nem terelhet róla figyelem.

Szent az írás szívem felett
Koronája ezüst betűt vetett
Sokáig nem kereshetek
Mert a virág rózsatövis
Szirma éget, még ha öl is!

Hamu

Hamu

Vacogtam a ködben
Talán a korlát vasa ért hozzám
Sötét felhők felettem
S az ébrenléttől fáradt a szám.

Magas volt a hegytető
S mély a barlang, mibe estem
Mondd, miért oly meglepő?
Hogy itt is van még kegyelem.

Pirkadattól pirkadatig
Nyitva tartom két szemem
Belobbantom ha kialszik
S megcsillan az értelem.

Nem a végzet keresztjét hordozom
Sokkal inkább annak hajnalát
Mikor megszületett, s folkloron
Keresztül hallgattam dallamát.

Sosem ért hozzám csak hallottam róla
Olyan volt, mint a bársony a ködben
Nem láttam és nem kerestem
Mégis csillog néha a tükörben.

Olyan volt, mint árny az ég felett
Titkos és szemtelen. kicsit megázott
Nem láttam és nem kerestem
Mégis a földig alázott.

Nem félek és nem remélek
Mert én is lassan hamuvá égek
Nem kérek és nevetgélek
Eltűrök még három kerek évet.

Nincs válasz

Nincs válasz

Vacogó virágok fáznak a fa tövèn

Lábamtol lèpteim állnak az út kövèn

Szikrázó szilánkok lejtenek táncocskát

Beláto barátok ejtenek átkot rám

 

Tomboló tèl ural nincsen most mèg tavasz

Szemem szivárványon lassan meg sem akad

Babonás bábuk követik lèpteim

Koszorus länyok feledik vétkeim

 

Egy percre a föld megáll

Egyszer majd magába zár

Mindegy hogy vètkes vagy vèdtelen

Nincsenek válaszok,hiába kérdezem…

Ablak

Ablak

Karomat karcolja az áldozat
A törött pohár barázdája
Itt sok a nyitott ablak,
De a zártnak nem ér nyomába
Szívemet szorítja a kárhozat
Egyszer kínzó, máskor az áldozat
De itt hagyott, nem itt lakott
A messzi óceán a vára.

Körmömet karmolja vas fogad
Pereg az idő, alszik a nap
Az emberek a folyammal haladnak
Ki jobbra, ki balra nyugatnak
Szememet szárítja a fény
Kiissza, mint szomjas lény
Az apró tócsa utolsó nedvét
Megölvén, ki őt is teremté’..

Koromat kövezi a folyó
Öregít az éjszaka bolyongó
Céltalan lepke arcomnak repül
Ő sem bírja a létet egyedül
Lelkemben legbelül láng ébred
Gyújtózsinórja nem érhet véget
S az idő, majd mindent eléget
Nem leszek én se, csak az enyészet.

Téli faágak

Téli faágak

Hátrahagyott a szél
Egy utolsó faágat
Átfagyasztott a tél
S most táncol az alázat
Szertefoszlott a fény
Egy végső sóhajtás:
Messze sodort a lét
Vad még a friss hajtás.

Találgatott az ég
A csillag lenéz rá
Halál lakott ott rég
Ma már csak sivárság
S talán már ő sem él
Várja az új tavaszt
Nappal nem láthatlak
Könny zár egy új szakaszt.

Ne…

Ne…

Ne dönts ki fákat, ha erdőtűz ölel!
Ne ölj szemeddel, ha én megyek közel!
Ne élj bánattal, ha félelem az úr!
Ne ítélj haraggal, ha kételyed még új!

Az ég őszinte kéksége – tisztaságod mélysége
A tűz lobogó lángja – sorskeresztünk csatabárdja
A víz oltó nedvessége – a tükör, a szíved egésze
Az izzó vas forrósága – gyönge csók az éjszakába.

Az emlék nem tesz emberré, csakúgy, mint az idő
Ugyanolyan marad, a múlt a volt, a lesz a jövő
Ébredhet új hajnal, “vagy”
     Ábrándozhatsz jobbról, melengetve szíved
Elfelejthetsz bármit, “vagy”
     Emlékezhetsz szépre, elengedve mindent
Elmehetsz szó nélkül, “vagy”
     Gondolhatsz rám titkon, s ha én teszem
Megvethetsz ezért, “vagy”
     Meg is érthetsz teljesen…

Csak:
Ne dönts ki fákat, ha erdőtűz ölel!
Ne ölj szemeddel, ha én megyek közel!
Ne élj bánattal, ha félelem az úr!
Ne ítélj haraggal, ha kételyed még új!