Halkan koppanó csepp járt táncot
Átélt ezerfele foszló, atomokra bomló
Hangtalan megsemmisülést.
S miközben néztem eltűnő csodáját
Puha érintésként siklott rajtam át a gondolat
Hogy hova lett, s hol volt eddig, hallgatva nagyokat…

Miért nem ér semmit már, miért ily értéktelen?
Megvenni bár nem tudod, dacolni kár vele
Szeretni vágysz, s unod, hogy takarnod kellene
Így tanították – a “Nagyok”!

Kiért nem ér semmit már, s ki ért meg egyátalán?
Nevetve szállsz olykor édes, tiltott utadon
Meg nem tagadhatod, hisz szívednek jutalom
Ezt követelte – a “Halott”!

Mégis.. A csepp akár az álom
A semmiből jött, talán utánam
Vele együtt én is megtalálom…

S a rezgő levél, életre kél
Lombozatom – kárhozatom
Tiszta a szív – itt a tavasz
Könnyekre majd mosolyt fakaszt.