Életút

Életút

Átkarolt reszketőn a gyász.
Azt mondtam, maradj még itt,
De e mondattal tovaszállt,
S mindent magával vitt

Az erdőben lakott már
Hol a „csend honol”.
Amott nincs tél se nyár –
Az úton van valahol.

Az út, mely hosszában törik meg
Mégis rövid emberi lépteinknek
Csak egy keringő vérző szíveinknek
S a lényeg láthatatlan, mégis ismeritek.

Ha becsukom a szemem, akkor hagyom igazán
Hogy szabadon szárnyaljak, mint a madár.
Hogy meglássam a szépet – s végre Téged is
Álmosan hajtva fejem a szívedig.

A sors úgy oszt létet, akár a mérleg
Méri az enyém és csakúgy a Tiédet.
Büntet és oltalmaz – elpusztít s jutalmaz
S tagadva tagad meg, suttogja utadnak:

„Ne keress merengőn!
Ne szeress elejtőn!
Ne múlass felejtőn!
Ne engedj a lejtőn!”

Fénybe nézz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük